„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.” (Jn 1,1-2) Ha a Biblia szerkesztésének idején a Szentlélek keze minden egyéb fölé helyezte volna a kronológia elvét, a Szentírásnak ezzel a mondattal kellene kezdődnie. Azt a világot, amit emberi ésszel fel tudunk fogni, az Ige, a λόγος σπερματικός (logos spermatikos), a teremtő szó hívta életre. Minden más, amit az Ószövetség, a Teremtés könyve erről leír – „Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet.” (Ter 1,1) – már csak okozat.
Számos hagyomány a teremtést nem kizárólag egyszeri, befejezett aktusként, hanem egy markáns erőmegnyilatkozást követő permanens tevékenységsorozatként tételezi. Megjelenik ez az elképzelés az iszlám tradícióban is, ahol Isten nem csupán Teremtő, hanem Fenntartó, aki minden egyes másodpercben újrateremti a világot, és ha ez a folyamatos teremtő aktus megszűnne, a világ semmivé válna. Az ind-hindu hagyományban ezen funkciókat a Trimūrti istenháromság két tagja, Brahmā a teremtő és Viṣṇu a fenntartó hordozza. Eckhart mester (1260-1328), a középkori misztika kimagasló személyisége a fenti eszmét a következőképpen fogalmazta meg: „A világot sem teremtette Isten, ha a teremtettség kizárná a teremtés folyamatát: csak annyiban teremtette, hogy még most is, szakadatlanul, mindig teremti.” Boldog John Henry Newman bíboros viszont a modern kor hajnalán már úgy érezte: „A szava hallgatás. Művét mintha mások vették volna birtokba.”
Sokszor és sokan foglalkoztak a kérdéssel, miért is teremtette Isten a világot. Kierkegaard három létkategóriája nyomán Theodor Haecker a teremtés miértjének három magyarázatát különítette el. Az elsődleges, esztétikai magyarázat szerint a világ egyfajta műalkotás, és létrehozása a teremtés mámorával áll kapcsolatban. „Isten, mint művész, a maga boldog játékára teremtette ezt a világot.” – írja Haecker. A bűn világunkban való jelenléte viszont lehetetlenné teszi a teremtés pusztán esztétikai magyarázatát. Bűn azonban nem létezhetne a gyengeség és a szabadsággal való visszaélés nélkül. Itt jön a képbe a második, az etikai ok, a szabad erkölcsi személy megteremtése. A világ teremtésének harmadik oka a szeretet, Isten szeretetből, nem kényszerűségből, hiányérzetből teremtette a világot. Ennek a szeretetnek természetesen semmi köze nincs ahhoz a szentimentális mászolygáshoz, ami a szó hallatán a legtöbb embernek eszébe jut.
A Rig-Véda szerint, osztozva ebben számos más tradícióval, a világ teremtése egy középpontból indult ki. In illo tempore, azokban az időkben a vízből a szimbolikusan értendő történetek szerint sziget, hegy emelkedett ki a centrumban. A Paradicsom, Ádám teremtésének helyszíne is a világ közepén volt található. Az ókori görögök a világ közepét a köldök jelentésű ὀμφᾰλός (omphalos) szóval illették. Egy sajátos nézőpontból tekintve minden felszentelt hely megegyezik a világ közepével, minden alkotás megismétli a primordiális kozmogóniai cselekedetet, a világ teremtését, így minden alapított alapja a világ közepéig nyúlik…”
A gátlástalan marxista történelemhamisítás terhére róható sok már mellett az is, hogy a középkor bevett jelzőjévé tette a sötét szót. Ez azonban a baloldali történelemszemlélet
Odin, Thor, Loki… Megannyi ismerősen csengő, mégis lényegileg ismeretlen név. Az őket egykor tisztelő ősi germán népek – gótok, gepidák, langobardok, kvádok, bajorok, szászok, normannok…
A Duo Gladiiban elindult civilizációs tematika bevezető száma után megkezdjük azon tradicionális civilizációk számbavételét – elsőként Róma kerül terítékre –, amelyektől tanulhatunk, amelyekre ilyen vagy olyan
