Gondolatok a mennyei hierarchiáról

Korunkban általánosan elfogadott gondolat, hogy mindent racionalizálni, mítosztalanítani kell, azaz akkor tudományos egy állítás, ha természettudományosan megmagyarázható. Mindez rányomja bélyegét a katolikus teológiára, a biblikus tudományokra, történettudományra egyaránt. A katolikus tanítás nyilván magában hordoz egyfajta egészséges mítosztalanítást, ami azonban nem racionalista, szégyellős materialista alapokon áll, hanem tökéletesíti, befejezi az ősi pogány vallások nagy istenkeresői útjait, sokszor naiv magyarázatait, azonban nem rombolva, hanem krisztianizálva a mítoszok szimbolikáját.

A modern teológia felveti a kérdést, hogy nem kell-e fokozni e mítosztalanítást, illetve nem szükséges-e valami módon megcáfolni az angyalok létezését, bibliai feltűnésüket pedig egyfajta szimbólumként értelmezni, amelyben mindössze a gondviselő Isten teremtő akarata és ereje nyilvánul meg antropomorfizált formában. Más oldalról felmerül a kérdés, hogy önálló személyes létezőket kell-e keresni az angyalok mögött vagy természetben működő, esetleg természetfölötti, tehát isteni erőket. Az angyalok személyes létét megkérdőjelező teológusok például a Jézus születését hírül hozó angyalt, illetve a betlehemi történet angyalait irodalmi díszítő elemnek tartják, valamint azzal is cáfolják az angyalok létét, hogy azok megnyilvánulásai nem érhetők tetten a profán tudományok segítségével. Munkámban a katolikus angelológia általános megállapításait fogom körüljárni főként Schütz Antal és Előd István dogmatikai munkáira támaszkodva.

Az angyalok létezése

Az angyalok profán tudományok segítségével való bizonyításával kapcsolatban az a fő probléma, hogy sem a Szentháromságot, sem az Oltáriszentségben valóságosan jelen lévő Krisztust nem tudjuk profán tudományok segítségével bizonyítani, tehát elég látványosan következik e gondolatmenet folytatása… A csúsztatás e következtetések során abban rejlik, hogy azt feltételezik, hogy a természetes ész segítségével fel és meg tudjuk ismerni Isten belső világát, vagy pedig a szellemi világot. A másik probléma pedig, hogy ha feltételesen el is kezdjük követni e gondolatmenetet, és elfogadjuk, hogy a Szentírás tanulmányozása során az angyali jelenetek csak a korszak világképének megfelelő irodalmi elemek lennének, akkor is meg kell vizsgálnunk minden egyes esetet. Találni fogunk olyan jelenéseket, amelyekre legelhivatottabb mítosztalanító szándékkal sem tudjuk majd kimondani, hogy irodalmi toposzokról vagy a korszak természettudományos világképének sajátosságairól van szó, mert igen konkrét elemekkel találjuk szemben magunkat. Nem értelmezhető sem bevett irodalmi fordulatként, s nem is a korszak világképének jellemzője, hogy az „Emberfia […] majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” (Mk 8,38) Amennyiben kétségbe vonunk egy ilyen Jézus-mondást, abból arra a következtetésre kellene jutnunk, hogy Jézus tévedett, amit viszont nem feltételezhetünk, hiszen bizonyította istenségét. Jézus összes angyalokról szóló kijelentése bizonyítja számunkra tehát az angyalok létét. Krisztus konkrétan beszél jó és rossz angyalokról. A jó angyalokat leggyakrabban második eljövetelének kontextusába helyezi (Mt 16,27; Mt 13,39–41; Lk 12,8–9; Jn 1,51; Jn 25,31), míg a Sátán angyalaival Jézus ördögűzései során találkozunk, vagy pedig amikor Jézus így szólt tanítványaihoz: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből” (Lk 10,18). Jézus szavai tehát bizonyságot nyújtanak számunkra az angyalok létéről, de hozzá kell tennünk azt is, hogy a szenthagyomány a legősibb időktől fogva vallja az angyalok létezését, és az Ősegyház imaélete is ezt tanúsítja számunkra.

A publicisztika további tartalma: Az angyalok a Szentírásban, Az angelológia tudománya és az Egyház tanítása, A jó és a bukott angyalok,

A teljes írás a Duo Gladii 2021. szeptemberi számában (1. évf. 10. szám) olvasható.
A korábbi és újabb lapszámok megrendeléséhez vegye fel velünk a kapcsolatot ITT!

Ne álljon meg itt!

Olvasson tovább...