Az augusztusi Duo Gladiiban Szent István királyunk előtt tisztelgünk

Szellemi ellenállás havilapja augusztusi számának középpontjában augusztus 20-a alkalmából Szent István királyunk, illetve a királyság eszménye áll. A központi témát most is számos különféle aspektusból járjuk körül. Sok más mellett terítékre kerül az uralkodói szakralitás, a koronázási szertartás, Szent István világi elitje és az utókor történelem-manipulálási kísérleteinek kérdésköre is.

Kolonits László aktuális esszéjében a Világkirály, az istenkirályok, a szakrális, illetve szent uralkodók, valamint az isten kegyelméből regnáló királyok során mutatja be az uralkodói szakralitás időbeli változásait, hanyatlását. Barcsa-Turner Gábor írása a lapszám kvázi bevezetőjeként ad szempontokat Szent István korának megítéléséhez. Kónyi-Kiss Botond e számban folytatja az előzőben megkezdett négyrészes írását a sarkalatos erényekről. Most az igazságosságról értekezik.

Újfent nyomtatásban olvasható Baranyi Tibor Imre Vertikális nomádság című kiváló tanulmánya. Varázsló Macska ismét René Guénontól hozott, fordított egy eddig magyarul meg nem jelent írást olvasóink számára.

Aradi László atya a középkori koronázási szertartásokat mutatja be. D. Fekete Balázs Szent István korának vitézeit, világi elitjét ismerteti meg velünk. Varga Tibortól egy előadásának lejegyzett, némileg módosított változatát közöljük, melyben felhívja a figyelmet az István a király című rockopera történelemtorzító tendenciáira.

Schutzbach Csaba két világháború közötti magyar fasiszta mozgalmakról szóló írása egy készülő kötetből kíván ízelítőt nyújtani. Kántor az Eucharisztikus Kongresszus himnusza okán értekezik az egyház zene kiüresedéséről. Ebben a számban végre megjelenik Molnár Máté karoling reneszánszról szóló írásának második része.

Ugyancsak Molnár Máté összeállításában olvashatnak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom június-júliusi tevékenységéről.

A Szellemi ajánló rovatban Petró Csaba Monteverdi egyik művét ajánlja. Brunner Balázs a Hagyomány és magyarság című kötetet ismerteti Baranyi Tibor Imrétől. Magyar Sándor Szent István intelmeit és törvényeit vette elő. Kónya Dorka Sík Sándor egyik tragédiájára hívja fel olvasóink figyelmét. Kolonits László Jean Raspail A szentek tábora című híres/hírhedt regényét mutatja be. Párkányi Gergely a könnyedebb műfajok iránt érdeklődők számára ajánl izgalmasnak ígérkező olvasmányt, ami a római kor háborúiba nyújt betekintést.

Kérjük, a [email protected] e-mail címre küldött levelében jelezze, amennyiben szeretne hozzájutni a folyóiratunkhoz! A felvidéki érdeklődők a [email protected] e-mail címre írjanak! Lapunk újságárusoknál nem kapható, és korlátozott példányszámban kerül kiadásra! Az augusztusi szám megjelenése augusztus közepe környékén várható. A lapszámokat a megjelenést követően a lehető legrövidebb időn belül postázzuk a támogatóinknak.

A 2021. augusztusi lapszám tartalma:

  • Kolonits László: Az uralkodói hatalom szakrális dimenziói
  • Barcsa-Turner Gábor: Egy harcos gondolatai Szent Istvánról és az államalapításról
  • Kónyi-Kiss Botond: A négy sarkalatos erényről. 2. Az igazságosságról
  • Baranyi Tibor Imre: Vertikális nomádság
  • René Guénon: A régiek „empiricizmusa” (ford.: Varázsló Macska)
  • Aradi László atya„Isten kegyelméből király”. A királykoronázás szertartása a középkori Magyarországon
  • D. Fekete Balázs: Szent István vitézei, a világi elit a kora Árpád-korban
  • Varga Tibor: Szent István király a magyar hagyományban
  • Schutzbach Csaba: Magyar fasiszták
  • Kántor: Az egyházi zene kiüresedése. Gondolatok az 52. Eucharisztikus Kongresszus áthangszerelt himnuszáról
  • Molnár Máté: A Karoling reneszánsz és a középkori egyházi oktatás II.
  • Vármegyés krónika – 2021. június-július (Összeáll.: Molnár Máté)
  • Szellemi ajánló
    Zene – Monteverdi, Claudio: Vespro Della Beata Vergine (Petró Csaba)
    Könyv – Baranyi Tibor Imre: Hagyomány és magyarság. Hungarologia traditionalis (Brunner Balázs)
    Könyv – Szent István király Intelmei és Törvényei (Magyar Sándor)
    Könyv – Sík Sándor: István király (Kónya Dorka)
    Könyv – Raspail, Jean: A szentek tábora. A nyugati civilizáció végéről szóló ellentmondásos regény (Kolonits László)
    Könyv – Sutcliff, Rosemary: A sas. Az elveszett kilencedik légió rejtélye (Párkányi Gergely)

Ne álljon meg itt!

Olvasson tovább...

Az orthodox világ Európa egyik utolsó mentsvára?

A Római Birodalom keleti, görög felének, a későbbi Bizánci Birodalomnak az örökségét hordozó keleti, óhitű kereszténység misztikusnak ható világa határozottan, számos lényegi vonatkozásban különül el

A császár visszatér! A Szent Római Birodalom kardjai

Megjelent a Duo Gladii civilizációkkal foglalkozó tematikus sorozatának következő száma, amely a Német Nemzet Szent Római Birodalmát, annak is a legfénytelibb időszakát, a Hohenstaufen-dinasztia, vagyis