Loading...

Tradicionális kultúrák, civilizációk – Új tematikus sorozatba kezd a Duo Gladii

1140 Ft

18 készleten

Kattintson a kérdésre a válaszok megtekintéséhez

Duo Gladii latin kifejezés, melynek jelentése ‘két kard’. A két kard elmélete egy, a politikai teológia körébe sorolható kora középkori doktrína, szimbolikus tanítás, miszerint a hatalom, egyfajta dualizmus formájában egyenesen Krisztustól származik. Az egyik kard a szakrális hatalmat szimbolizálja, másik a világi hatalmat. Az elmélet kidolgozása Szent I. Geláz pápához (492–496) kötődik, aki I. Anastasius bizánci császárnak (491–518) írott levelében hivatkozott először a doktrínára. A levélben két hatalomról beszélt, a szent (auctoritas sacrata pontificum) és a királyi (regalis potestas) hatalomról.

 A világban zajló harc, melyben a HVIM is részt vállal, két szinten folytatható, ha uraljuk képességeinket, két kard áll rendelkezésünkre. A gladius spiritualis segítségével megvívandó nagy szent háború a sokkal fontosabb lelki, vagy metafizikai küzdelem az ember igazi harca, mely a belső sötétség, a szenvedélyek, vágyak és ambíciók, egyszóval a Gonosz és az ő kísértései ellen folyik. A gladius materialis-t megragadva vívandó kis szent háború az előzőnek csak egyfajta prospekciója, mely a külvilágban folytatandó a külső sötétség képviselői ellen, afféle eszmei, ideológiai küzdelem, vagy akár a szó szerinti fegyveres harc formájában is.

A lapunk a lehető legteljesebb mértékben kerülni kívánja a polgári csökevényként értelmezett zsurnalizmust, illetve a szcientizmus, mint „tudományvallás” minden vetületét. Célunk a mai magyar sajtóban szinte egyedülálló módon a vegytiszta jobboldaliság talaján álló „szuverén állítások” és „abszolút tagadások” képviselete. Mint fentebb láttuk, feladatunk természete kettős, a szellemi síkot és az akcionalitás szféráját, a metafizikai és fizikai világot, a tudás és cselekvés szintjét egyaránt megcélozza, mivel – ahogy a lovagrendek is tették – mindkét kardon rajta kell tartani a kezünket! Folyóiratunk ezen képességek felélesztésében és fenntartásában kíván útmutatóul szolgálni annak, „aki – Evolával szólva – talpon maradt a romok és a felbomlás közepette”.

Duo Gladii jelenleg sok szempontból teljesen unikális „sajtótermék”. Egyedi stílusban fejt ki olyan izgalmas témákat, amikkel még az online térben sem igen lehet találkozni, nemhogy valaki ezeket nyomtatásba merné adni. Azt hiszem, az itt leírtak mellé ez elég érv.

Duo Gladiiból sok mindent lehet tanulni a történelemről, a vallásokról (elsősorban a kereszténységről), a filozófiáról, a Tradícióról, zenéről, könyvekről, filmekről, a mozgalmi életről és a harcos mentalitás gyakorlati vetületeiről, de a legfontosabb cél, amire minden írás irányul: a normalitás többség által rég elfeledett létszemléleti alapjainak fokozatos visszahozása, újratanítása.

Duo Gladii hiteles, mert pártpolitikai érdekektől mentesen, azokat felülmúlva működik. Nem célja a szavazatmaximalizálás, a hízelgés. Mi senkinek sem szeretnénk megfelelni. Célunk a sziklaszilárd alapokon nyugvó, koherens létszemléletünk fokozatos kifejtése és elterjesztése.

 A Duo Gladii hiteles, mert lelkes önkéntesek írják, akik saját, jól körvonalazott meggyőződésükre alapozva készítik tanulmányaikat hónapról hónapra. Itt nem forognak nagy pénzek, nincsenek megrendelt írások…

Duo Gladii a mai világban már kihalófélben lévő, archaikus létszemlélet megnyilatkozási felülete, reprodukciós forrása kíván lenniHa olvasóink követik, jól értik és életükben meg is valósítják az írásainkban megjelenő világnézeti alapokat, akkor életükben markáns létrendi szintemelkedés következik be.

Olvasói gondolatok

Leírás

Új tematikus sorozat indul a Duo Gladii hasábjain, amelynek keretében minden szám egy-egy tradicionális civilizációt, kultúrát, birodalmat állít a középpontba. A most megjelenő lapszám a sorozat bevezetőjeként a kultúrák és civilizációk általános kérdéseire koncentrál. Összezavarodott, mértéket vesztett világunkban a régi idők értékeinek tanulmányozására már csak azért is szükség van, hogy segítségükkel életünk és a világ folyásának józan mértéket szabhassunk.

Duo Gladii tematikája az első évben az évkör különböző ünnepeihez, történelmi évfordulóihoz kötődött, a második évadban pedig inkább aktuális események szellemi vetületeire koncentráltunk. A harmadik évfolyamtól kezdődően olyan új tematikus sorozatot indítunk, amely egy-egy tradicionális civilizációt, kultúrát, birodalmat (Róma, germánok, keresztény Európa, sztyeppi népek stb.) állít középpontba.

A mostani, ezt felvezetni hivatott szám részben a tradicionális és modern kultúrák és civilizációk általános kérdéseire, konfliktusaira fókuszál. Kolonits László bevezető írása a kultúra és a civilizáció kifejezetten összetett fogalmainak felvázolására és a tradicionális, illetve modern civilizációk között feszülő antagonisztikus ellentétek körvonalazására tesz kísérletet. Barcsa-Turner Gábor az Egy harcos gondolataiban amerikanizálódás veszélyeit taglalja. Varázsló Macska a kiváló német kultúrfilozófus, Oswald Spengler a kultúrák keletkezéséről szóló, töredékekben megmaradt írásaiból szemezget, amihez jól kapcsolódik László András történetiségről szóló írása. Gazella a Pro Christo blog szerzője  nő civilizációs szerepét mutatja be. Specifikus kultúrkörnek szentelt írásként jelen számban folytatódik Kónyi-Kiss Botondnak  a magyarság hun-hagyományával foglalkozó cikksorozata.

Több írás foglalkozik a civilizációk együttélésével, és a közöttük kialakuló konfliktusokkal. D. Fekete Balázs számos érdekességet oszt meg a keresztények és muszlimok viszonyáról a keresztesek Jeruzsálemi Királyságában. A lapszám hasábjain közöljük Yuossef Hindi írásának második részét Baranyi Tibor Imre fordításában, amely jórészt a nyugati és az orthodox civilizáció konfrontációját vizsgálja.

A többi cikkben szó esik a háború realitásáról, a legendás Ungern-Sternberg báróról, Dária Dugina egyik munkájáról, közzé tesszük Andrew Torba egyik írásának fordítását, olvashatunk egy sok szempontból meglepő idézet-válogatást híres evolucionista tudósoktól, és közlünk egy interjút Adámy Istvánnal, a magyarországi karate egyik atyjával. A HVIM tevékenységével közvetlenül foglalkozó részben szerepel a mozgalom két közleménye, a 2022. augusztus-szeptemberi programokról készített rövid beszámoló és a 2023. évei provizórikus programterv. A szellemi ajánlóban most minden eddiginél nagyobb számban teszünk közzé írásokat. Ezek témája, szerzője alább, a részletes tartalomjegyzékben olvasható.

A folyóirat előfizethető a Duo Gladii honlapján >>katt<<. A régebbi számok közül már egyre kevesebb kapható. Ezeket >>itt<< rendelhet meg. A megrendelés során választhat a bankkártyás vagy a banki átutalással történő fizetés között. Lapunk újságárusoknál nem kapható, és korlátozott példányszámban kerül kiadásra! Az aktuális szám megjelenése november közepén várható. A lapszámokat a megjelenést követően a lehető legrövidebb időn belül postázzuk a megrendelőknek.

A II. évfolyam 6. szám tartalma:

  • Kolonits László: Az ideák világának tükröződése a társadalomban. Kultúra és/vagy civilizáció?
  • Barcsa-Turner Gábor: Néhány gondolat az amerikanizálódásról
  • Kónyi-Kiss Botond: A magyarság hun hagyományának célkeresztbe kerülése. Az új magyar nemesség felé 2.
  • Youssef Hindi: Eszkatológiai háború: Oroszország és a Nyugat II.
  • Oswald Spengler: Egyetemes kultúrakeletkezés (részletek) /ford.: Varázsló Macska/
  • D. Fekete Balázs: Keresztények és muszlimok a Jeruzsálemi Királyságban
  • László András: Néhány megjegyzés a történetiségről és annak kimeneteléről államok és személyek vonatkozásában
  • Idézetek híres evolucionista tudósoktól. Rövid kommentárokkal /vál.: Zólyomi Gusztáv, komment.: Virág László/
  • Varga Szilárd: Megalkuvás nélkül – gondolatok Ungern-Sternberg báróról
  • Interjú Hanshi Adámy Istvánnal a magyarországi karate 50 évéről
  • Pavel Kiszeljov: Gondolatok Dária Platonova “A határ metafizikája” című munkájáról /ford.: Kelemen Gábor/
  • Bíró Levente György: Háború – realitás vs. irrealitás
  • Andrew Torba: A férfiak férfiak. A nők nők. A Sátán pedig Sátán /ford.: Brunner Balázs/
  • Gazella: Civilizációnk fenntartója, a háztartásbeli nő
  • HVIM: Ungváry ÁVH-s szemüvegen keresztül alkotott Mindszenty képéről – Közlemény
  • HVIM: Nem, nem és nem vettünk részt semmilyen etnikai konfliktus szításában – Közlemény
  • Vármegyés krónika. 2022. augusztus – szeptember /összeáll.: Molnár Máté/
  • Vármegyés kalendárium. 2023. évi programok /összeáll.: Molnár Máté/
  • Szellemi ajánló:
    Programajánló /Barcsa-Turner Gábor/
    Zene – van Beethoven, Ludwig: Sonata Op.27.no.2. „Mondschein” /Petró Csaba/
    Zene – Schumann, Robert: Frauenliebe und Leben, Op.42. /Petró Csaba/
    Könyv – Mindszenty Pehm József: Az édesanya /Brunner Balázsné/
    Könyv – Puskely Mária: Az Árpád-ház Szentjei /Kónya Dorka/
    Könyv – Balassa Imre: A magyar királytragédia /Brunner Balázs/
    Film – Petersen, Wolfgang: Trója /Kónya Dorka/
    Film – Jankovics Marcell – Csákovics Lajos: Toldi – A mozifilm /Éliás Tamás/
    Film – Fekete Ibolya: Chico /Barcsa-Turner Gábor/

A lap facebook-oldala

Duo Gladii weboldala

18 készleten

simplepay_bankcard_logos_left_new
Kiadja: 
Azonosságtudat Alapítvány
8000 Székesfehérvár, Tóvárosi lakónegyed 19. 1/2.

Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom
8045 Isztimér-Gúttamási, Kossuth utca 17.