A Duo Gladii latin kifejezés, melynek jelentése ‘két kard’. A két kard elmélete egy, a politikai teológia körébe sorolható kora középkori doktrína, szimbolikus tanítás, miszerint a hatalom, egyfajta dualizmus formájában egyenesen Krisztustól származik. Az egyik kard a szakrális hatalmat szimbolizálja, másik a világi hatalmat. Az elmélet kidolgozása Szent I. Geláz pápához (492–496) kötődik, aki I. Anastasius bizánci császárnak (491–518) írott levelében hivatkozott először a doktrínára. A levélben két hatalomról beszélt, a szent (auctoritas sacrata pontificum) és a királyi (regalis potestas) hatalomról.
A világban zajló harc, melyben a HVIM is részt vállal, két szinten folytatható, ha uraljuk képességeinket, két kard áll rendelkezésünkre. A gladius spiritualis segítségével megvívandó nagy szent háború a sokkal fontosabb lelki, vagy metafizikai küzdelem az ember igazi harca, mely a belső sötétség, a szenvedélyek, vágyak és ambíciók, egyszóval a Gonosz és az ő kísértései ellen folyik. A gladius materialis-t megragadva vívandó kis szent háború az előzőnek csak egyfajta prospekciója, mely a külvilágban folytatandó a külső sötétség képviselői ellen, afféle eszmei, ideológiai küzdelem, vagy akár a szó szerinti fegyveres harc formájában is.
A lapunk a lehető legteljesebb mértékben kerülni kívánja a polgári csökevényként értelmezett zsurnalizmust, illetve a szcientizmus, mint „tudományvallás” minden vetületét. Célunk a mai magyar sajtóban szinte egyedülálló módon a vegytiszta jobboldaliság talaján álló „szuverén állítások” és „abszolút tagadások” képviselete. Mint fentebb láttuk, feladatunk természete kettős, a szellemi síkot és az akcionalitás szféráját, a metafizikai és fizikai világot, a tudás és cselekvés szintjét egyaránt megcélozza, mivel – ahogy a lovagrendek is tették – mindkét kardon rajta kell tartani a kezünket! Folyóiratunk ezen képességek felélesztésében és fenntartásában kíván útmutatóul szolgálni annak, „aki – Evolával szólva – talpon maradt a romok és a felbomlás közepette”.
A Duo Gladii jelenleg sok szempontból teljesen unikális „sajtótermék”. Egyedi stílusban fejt ki olyan izgalmas témákat, amikkel még az online térben sem igen lehet találkozni, nemhogy valaki ezeket nyomtatásba merné adni. Azt hiszem, az itt leírtak mellé ez elég érv.
A Duo Gladiiból sok mindent lehet tanulni a történelemről, a vallásokról (elsősorban a kereszténységről), a filozófiáról, a Tradícióról, zenéről, könyvekről, filmekről, a mozgalmi életről és a harcos mentalitás gyakorlati vetületeiről, de a legfontosabb cél, amire minden írás irányul: a normalitás többség által rég elfeledett létszemléleti alapjainak fokozatos visszahozása, újratanítása.
A Duo Gladii hiteles, mert pártpolitikai érdekektől mentesen, azokat felülmúlva működik. Nem célja a szavazatmaximalizálás, a hízelgés. Mi senkinek sem szeretnénk megfelelni. Célunk a sziklaszilárd alapokon nyugvó, koherens létszemléletünk fokozatos kifejtése és elterjesztése.
A Duo Gladii hiteles, mert lelkes önkéntesek írják, akik saját, jól körvonalazott meggyőződésükre alapozva készítik tanulmányaikat hónapról hónapra. Itt nem forognak nagy pénzek, nincsenek megrendelt írások…
A Duo Gladii a mai világban már kihalófélben lévő, archaikus létszemlélet megnyilatkozási felülete, reprodukciós forrása kíván lenni. Ha olvasóink követik, jól értik és életükben meg is valósítják az írásainkban megjelenő világnézeti alapokat, akkor életükben markáns létrendi szintemelkedés következik be.
Nem ismerjük az iszlámot! Az ismerethiány pedig kiváló táptalajt biztosít a féligazságok és hazugságok terjedéséhez, nem is beszélve a démonizálásról. A DuoGladii civilizációkról szóló tematikus sorozatának legújabb számát éppen ezért, bizonyos félreértések tisztázása és a jobb megismerés elősegítése okán szenteltük a világ egyik legnagyobb vallásának, az egyik legutolsó vitális hagyományának.
A keresztény és az iszlám vallás viszonya kezdetektől – amikor azt még keresztény szektának gondolták Európában – konfliktusokkal terhelt. Ezek a konfliktusok pedig olyan háborúskodásokban kulmináltak, mint az arab hódítások a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, az Ibériai-félsziget területén, majd a reconquista és a keresztes háborúk, de ide sorolható az Oszmán Birodalom terjeszkedése és Európából való szinte teljes kiszorítása is.
A szemben álló felek legmagasabb rendű képviselői – például a templomosok és a nizáriták, elterjedtebb, de helytelen nevükön aszaszinok – azonban már korán felismerték a szellemi törekvésük közös irányát és célját, és két összecsapás között kiváló viszonyt alakítottak ki egymással. Az iszlám világ hatása a kulturális szférában sem becsülhető túl, ugyanis nekik köszönhető az ókori görög tudomány és bölcselet megőrzése és továbbadása. Ma pedig, az Isten-ellenes ideológiák egyre terrorisztikusabb uralma idején – minden tradicionális vallással egyetemben – az iszlám a kereszténység természetes szövetségese lehetne.
Lapszámunkban a politika, a kultúra, a filozófia, illetve a vallás szintjén is foglalkozunk az iszlám világgal, az állandó szerzők mellett pedig olyan szellemi nagyságok tanulmányait is közöljük, mint René Guénon, Frithjof Schuon, William Stoddart, Henry Corbin vagy az izraeliek által a közelmúltban aljas módon meggyilkolt Haszán Naszrallah.
Az iszlám tematikán kívüli írások között folytatódik Julius Evola hegyekkel, hegymászással foglalkozó esszéinek közlése, de ismét levesszük a szenteltvizet az LMBTQP-lobbi szellemellenes, démoni törekvéseiről is. Az ajánlók között olvashatnak majd egy Misima Jukio novelláról, illetve a Wednesday című sorozatról is közlünk egy meglepően frappáns és a mi szempontrendszerünk mellett is teljes mértékben releváns írást.
A folyóirat előfizethető a DuoGladii honlapján >>katt<<. A régebbi számok közül már egyre kevesebb kapható, ezeket >>itt<< rendelheti meg. Lapunk újságárusoknál nem kapható, és korlátozott példányszámban kerül kiadásra! A lapszámokat a megjelenést követően postázzuk a megrendelőknek.
A IV. évfolyam 2. szám tartalma:
17 készleten