A Duo Gladii latin kifejezés, melynek jelentése ‘két kard’. A két kard elmélete egy, a politikai teológia körébe sorolható kora középkori doktrína, szimbolikus tanítás, miszerint a hatalom, egyfajta dualizmus formájában egyenesen Krisztustól származik. Az egyik kard a szakrális hatalmat szimbolizálja, másik a világi hatalmat. Az elmélet kidolgozása Szent I. Geláz pápához (492–496) kötődik, aki I. Anastasius bizánci császárnak (491–518) írott levelében hivatkozott először a doktrínára. A levélben két hatalomról beszélt, a szent (auctoritas sacrata pontificum) és a királyi (regalis potestas) hatalomról.
A világban zajló harc, melyben a HVIM is részt vállal, két szinten folytatható, ha uraljuk képességeinket, két kard áll rendelkezésünkre. A gladius spiritualis segítségével megvívandó nagy szent háború a sokkal fontosabb lelki, vagy metafizikai küzdelem az ember igazi harca, mely a belső sötétség, a szenvedélyek, vágyak és ambíciók, egyszóval a Gonosz és az ő kísértései ellen folyik. A gladius materialis-t megragadva vívandó kis szent háború az előzőnek csak egyfajta prospekciója, mely a külvilágban folytatandó a külső sötétség képviselői ellen, afféle eszmei, ideológiai küzdelem, vagy akár a szó szerinti fegyveres harc formájában is.
A lapunk a lehető legteljesebb mértékben kerülni kívánja a polgári csökevényként értelmezett zsurnalizmust, illetve a szcientizmus, mint “tudományvallás” minden vetületét. Célunk a mai magyar sajtóban szinte egyedülálló módon a vegytiszta jobboldaliság talaján álló „szuverén állítások” és „abszolút tagadások” képviselete. Mint fentebb láttuk, feladatunk természete kettős, a szellemi síkot és az akcionalitás szféráját, a metafizikai és fizikai világot, a tudás és cselekvés szintjét egyaránt megcélozza, mivel – ahogy a lovagrendek is tették – mindkét kardon rajta kell tartani a kezünket! Folyóiratunk ezen képességek felélesztésében és fenntartásában kíván útmutatóul szolgálni annak, „aki – Evolával szólva – talpon maradt a romok és a felbomlás közepette”.
A Duo Gladii jelenleg sok szempontból teljesen unikális “sajtótermék”. Egyedi stílusban fejt ki olyan izgalmas témákat, amikkel még az online térben sem igen lehet találkozni, nemhogy valaki ezeket nyomtatásba merné adni. Azt hiszem, az itt leírtak mellé ez elég érv.
A Duo Gladiiból sok mindent lehet tanulni a történelemről, a vallásokról (elsősorban a kereszténységről), a filozófiáról, a Tradícióról, zenéről, könyvekről, filmekről, a mozgalmi életről és a harcos mentalitás gyakorlati vetületeiről, de a legfontosabb cél, amire minden írás irányul: a normalitás többség által rég elfeledett létszemléleti alapjainak fokozatos visszahozása, újratanítása.
A Duo Gladii hiteles, mert pártpolitikai érdekektől mentesen, azokat felülmúlva működik. Nem célja a szavazatmaximalizálás, a hízelgés. Mi senkinek sem szeretnénk megfelelni. Célunk a sziklaszilárd alapokon nyugvó, koherens létszemléletünk fokozatos kifejtése és elterjesztése.
A Duo Gladii hiteles, mert lelkes önkéntesek írják, akik saját, jól körvonalazott meggyőződésükre alapozva készítik tanulmányaikat hónapról hónapra. Itt nem forognak nagy pénzek, nincsenek megrendelt írások…
A Duo Gladii a mai világban már kihalófélben lévő, archaikus létszemlélet megnyilatkozási felülete, reprodukciós forrása kíván lenni. Ha olvasóink követik, jól értik és életükben meg is valósítják az írásainkban megjelenő világnézeti alapokat, akkor életükben markáns létrendi szintemelkedés következik be.
A szellemi ellenállás havilapja májusi számának központi témájául Luxemburgi Zsigmond királyunk császárrá koronázásának évfordulója kapcsán a birodalmi ideát választottuk. A szokványosnak egyáltalán nem tekinthető tematikát az egyes szerzők a legkülönfélébb oldalakról közelítették meg, a végeredmény pedig egy kifejezetten izgalmas lapszám lett!
A tradicionális jobboldaliságról szóló tanulmányának befejező részében Kolonits László a hagyományos világ védelmében megvívandó harc tereinek vázlatos feltérképezésére vállakozik. Barcsa-Turner Gábor az Egy harcos gondolataiban vármegyés Birodalom működési mechanizmusába enged némi bepillantást. Kónyi-Kiss Botond a HVIM három jelszavából most a hűséget veszi górcső alá. Toroczkai László a Vármegye megalapításának 20 évvel ezelőtti eseményeit eleveníti fel.
Varázsló Macska újabb fordításában az amerikai jobboldali, neo-spengleriánus filozófus Francis Parker Yockey egyik írásából közöl szemelvényt. A szöveg Brit Birodalom hattyúdalával foglalkozik.
A történeti kérdésekkel foglalkozó Magistra Vitae rovatban májusban három írás is napvilágot lát. D. Fekete Balázs Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár életét és birodalmát mutatja be. Jámbor Márk a Magyar Királyság és a két világháború közötti Románia kisebbségi politikáját teszi mérlegre. Titusz egy amerikai monarchista szerző, Charles A. Coulombe Boldog IV. Károlyról szóló könyve kapcsán elmélkedik a keresztény birodalom eszméjéről.
A Sarkady István által szerkesztett Haditudósitó rovatban Schutzbach Csaba írása a Horthy-korban óriási botrányt kiváltó kisebbségi törvényjavaslatot mutatja be, melyet hungarista képviselők nyújtottak be.
Az Új Bábel felé rovatban Brunner Balázs a balliberális zöld gondolat sekélyességére mutat rá. A Villámkérdések alrovatban Dr. Aradi László atya, a Szent Magyarországért Testvérület papja, Szász Péter, a Depositum főszerkesztője és Horváth Róbert vallástörténész szól röviden Ferenc pápa megítélésének lehetőségeiről.
Az Egyetemi Ellenállás rovatban Molnár Máté írásával rendkívüli módon egy, – nem aktuális kérdésekkel, hanem a birodalmisághoz kapcsolódva, egyfajta példát felvillantva – a karoling oktatási rendszerrel foglalkozó cikksorozat veszi kezdetét.
A HVIM vezetősége által kiadott legújabb közlemény a külföldi ügynökszervezetekről szóló törvény visszavonásával foglalkozik. A Molnár Máté által összeállított Vármegyés krónika a március-áprilisi eseményeket foglalja össze.
A Szellemi ajánló rovatban Petró Csaba a Császárhimnuszról, Király Dávid egy különleges népzenei albumról ír. Éliás Tamás Berecz András egyik albumát mutatja be. Magyar Sándor egy Habsburg Ottó által V. Károlyról írt könyvet ajánl. Csaba Enikő Ágnes ajánlója egy abortuszokra specializálódott szervezetről forgatott filmről szól, míg Titusz A visszatérők című különleges hangulatú amerikai sci-fi sorozatot ajánlja olvasóink figyelmébe.
A 2021. májusi lapszám tartalma:
Elfogyott